Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


V. Nemzetközi Szalmafonó fesztivál

2010.09.03

2010. augusztus 1-7-ig az ukrajnai Lutsk adott otthont az V. Nemzetközi Szalmafonó Fesztiválnak. A 2007-ben Pécsváradon járt ukrán szalmafonók, a magyar példán fellelkesülve, kedvet kaptak a fesztivál megszervezéséhez. Magyarországot négyen képviseltük, de a gazdasági válság a többi országból érkezők számán is érződött: öt amerikai, két svájci, két angol, nyolc holland, néhány orosz, sok belorusz és még több helybéli szalmafonó vett részt az eseményen. Különleges érdekessége volt a fesztiválnak Amir Kuman, nepáli szalmaintarzia készítő részvétele. A fő szervező Maria Kravcsuk volt, akinek a fesztivál ideje alatt önálló kiállítása is nyílt a lutski Városi Múzeumban, valamint fiatal tanítványai munkáit az iskolájukban láthattuk.

A napi bemutatókon, gyakorlati foglalkozásokon és városnézésen kívül több olyan helyre ellátogattunk, ahol megismerkedhettünk a helyi néphagyományokkal, aratóünneppel, lakodalommal. Az elmaradhatatlan kenyér, amivel a vendégeket várják, a sok népdal és tánc, amivel szórakoztattak bennünket, mind felejthetetlen élményt adtak.

Az ukrán és belorusz szalmafonás magas szinvonalát már sokszor megcsodálhattuk, így örömmel tanultuk az új motívumokat, díszítő elemeket, s néhány érdekes technikába is belekóstoltunk. Mivel az ukránok még magérés előtt, zölden leszedik a gabonát, így nincs molyproblémájuk, illetve a szalmájuk hosszú, erős.

A nehézségek ellenére (utazás, meleg, stb.) mindannyian jól éreztük magunkat, s izgalommal várjuk, melyik ország vállalja a következő nemzetközi fesztivál megrendezését. (Talán Ázsia?)