Szalma-Kincs-Tár

Elment Szász Berei Vilma szalmafonó

Gyászolnak a szalmafonók. Hirtelen és váratlanul elment Szász Berei Vilma, Bözöd szalmafonó

mestere. Hamvazószerdán, amikor e sorokat írom, az ember végességére gondolunk, mégis, igen

nehéz elfogadni, hogy Vilmácska ízes beszédére, furfangos gondolatmenetére, gyors járású kezére,

szalmafonó tudományára már csak emlékezhetünk.

Most, hogy írni szeretnék róla döbbenek rá, hogy milyen keveset tudok az életéről. Szerényen, mindig

a másikat beszéltette. De ha életének adatait nem is, a szakmai tudását mindenkivel önzetlenül

megosztó mestert, az élet terheit fegyelmezetten viselő embert jól ismertem.

Évtizedek óta járt Magyarországra, mutatta a szalmafonás titkait kezdőnek, haladónak, fiatalnak,

öregnek egyaránt. Pályázatokra, kiállításokra fonta kézzel, varrta géppel gyönyörűséges kalapjait,

készítette tucatszám karácsonyi díszeit, kötötte végszám csodás fonatait. A szakma igazi mestere

volt. Táborokban csendesen gyűltek köréje a tanulni vágyók, s hogy, hogy nem, közben ő is mindent

megtanult a külföldi oktatóktól. Jó ízléssel őrizte az erdélyi szalmafonó hagyományokat, s ötvözte azt

a mai ember modern igényeivel. Nem szertetett másolni, valami egyéni vonást minden munkájába

beletett. Mivel a szalmával fiatal kora óta foglalkozott, termesztette, pucolta, osztályozta, fonta

az alakort, tritikálét, rozst, búzát, mindent tudott az anyagról, tisztelte és szerette a kéz és szív

művészetét, a szalmafonást. Ez látszott minden alkotásán. Százával varrt kalapjain, szatyrain is a

minőséget tartotta elsődlegesnek. Aztán, ha valami másra vágyott, kötött be üveget, font madárkát,

fenyőágat aprólékos, odaadó munkával, nagy szaktudással.

Még férjével együtt csináltatott gyönyörű székelykapuja, a falu első háza, mindig szeretettel állt

nyitva a látogatók, érdeklődők, tanulni vágyók előtt. Gyűjteményét sokan csodálták meg, vissza-vissza

tértek hozzá ihletet kapni.

Fia – legjobb tanítványa és mindenkori munkatársa - korai halála után nehéz teher volt számára az

élet. De célokat tűzött ki maga elé, s ezek éltették. Csak remélni tudom, hogy bánatában mindig

érezte a magyar szalmafonók szeretetét, barátságát, imáit. Hiánya fáj Bözödön, Kisújszálláson,

Zengővárkonban, Győrben és Budapesten egyaránt.

Fájdalommal búcsúzunk Vilmától, de munkáiban tovább él köztünk, mosolyát, szívós emberségét

pedig példaként szívünkben őrizzük.