Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gyászhír

2020.10.19

Gyászol a szalmafonók közössége. 2020. október 14-én visszaadta lelkét Teremtőjének Morgyn Owens-Celli, az American Museum of Straw Art létrehozója, szalmaművész, és kutató, akit a magyar szalmafonók is jól ismerhettek különleges megjelenéséről a nemzetközi szalmafonó konferenciákról. 2000-ben Törökszentmiklóson, majd 2002-ben és 2007-ben Zengővárkonyban vett részt nemzetközi rendezvényeinken. A Szalma-Kincs-Tár gyűjteményének folyamatos gyarapítója és támogatója volt.

Fáradhatatlan hittel, energiával és nem kevés pénzzel támogatta a világ bármely táján élő, a szalma bármely műfaját magas szinten művelő alkotókat.  Egész életét annak szentelte, hogy megismertesse a világgal ezt a különleges művészeti ágat, hogy a több ezer különleges darabot számláló gyűjteményével fölkeltse a nagyközönség érdeklődését, hogy ne hagyja kihalni a hagyományos és művészi szalmamegmunkálást. Utazásainak élményeit, tanulmányainak és kutatásainak az ereményeit és tapasztalatait önzetlenül osztotta meg bárkivel, akiben érdeklődést és tehetséget látott. Könyvei a szalmafonást tanulóknak alap irodalma. Bár egészsége az utóbbi években rohamosan hanyatlott, energiát és jókedvet sugárzott mindenkire. Finom lelkű, érzékeny ember volt, aki szívesen adott tanácsot, legyen szó konferencia szervezésről, kiállításról, kalapvarrásról. Folyamatosan tanult ő maga is, és tanította az érdeklődőket

Barátsága, beszélgetéseink, szakmai tanácsai nagyon fognak hiányozni. Emberi értékei és szakmai tudása is a szalmafonás nem eléggé értékelt és elismert királyává tették. Elismerést életében nem sokat kapott, de barátainak szeretete ezt talán kárpótolta.

Szeretném, ha a szalmafonók nemzetközi tábora szeretetét azzal mutatná meg, hogy tovább élteti és magas szinten műveli azt a művészeti ágat, melyért Morgyn az életét adta.

Drága Morgyn, tanítsd meg az angyalokat is esőcsigát, szivet és boronát fonni! Nyugodj békében! Tünde