Búzakoszorúk viszik a Szalma-Kincs-Tár hírét
Sokszor éreztem úgy, hogy a Míves Tojás Múzeumnak mennyivel könnyebb dolga van, hiszen mindenki tudja mi az a tojás és, hogy a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódik, a szalma pedig sajnos leginkább csak a tarlón hagyott szalmabálákat juttatja az emberek eszébe. Ezért is olyan szívmelengető, ha a látogatók csodálkozó arcát látjuk és elismerő szavaikat halljuk amikor rácsodálkoznak a Szalma-Kincs-Tár gyűjtemény sok különleges darabjára.
De ez a tévhitem idén nyáron véglegesen megdőlt.
A legforróbb nyári napok egyikén Boldog faluból keresett meg egy házaspár a helyi gazdák nevében, és a Szalma-Kincs-Tárra hivatkozva egy nemrégiben felállított út menti keresztre kértek tőlem méltó aratókoszorút. (Ismerték a régi szokást, aratás után búzafonattal díszítették a kereszteket, hálából a jó termésért.)
Igen megtisztelő volt a kérés amelyben az is benne volt, hogy az ő búzájuk is része legyen a kompozíciónak. Hoztak is egy nagy kévét, amelynek nagy része az országos átlagnak megfelelően sajnos csak 20-25 cm hosszú volt. De a kalászok szépen tartották az Életet, a búzamagokat. A tervezgetés viszonylag hosszú és az alkotás nagyon boldog ideje után megszületett a koszorú: az alapot 16 méter erdélyi lapos fonatból készítettem, középen a búzakereszt és az Isten szeme motívum, lent pedig virágokból és kalászokból álló kis csokor van.
A boldogi házaspár büszkén mutatta a koszorút lakitelki barátaiknak, akik rögtön megkértek, hogy nekik is készítsek egy hasonlót.
Mindkét koszorú augusztus 20-án került föl a keresztekre és azóta is hirdetik Isten dicsőségét és a gazda ember háláját, amivel a munka örömét és a jó termést megköszöni.
Nekünk pedig külön öröm, hogy az ország messzi vidékein is ismerik és elismerik a zengővárkonyi Szalma-Kincs-Tárat és a búzafonatok szépségét.
