Aratódíszek
Az aratás befejezésének megünnepléséhez szervesen hozzátartoztak az aratási szalmafonatok, melyeket rendszerint az utolsó vagy utolsó előtti nap készített a marokszedő sok kalász felhasználásával. A kalász a gabona legértékesebb része, s mivel az aratódíszek készítésének oka a hálaadás volt Istennek a jó termésért, az időjárásért, természetes, hogy a legértékesebb részt használták. A díszek formája nagyon különböző volt – az aratódíszek tipologizálását 1931-ben megjelent munkájában Madarassy László néprajzkutató végezte el. (Etnographia 1931.) Vizsgálatai nyomán a következő főbb típusokat különböztette meg: kalászborona, kalászcsiga, kalászszentségtartó, kalászkoszorú, kalászharang, kalászházikó, kalászkorona. Legelterjedtebb a csigafonat szerű esőcsiga (esőcsepp/esőzsák/ körte) és a koszorúk voltak. A nagyobb koszorúkat vessző alapra erősítették rá és virággal, szalagokkal díszítették és rúdon vagy a fejükön vitték.
Az aratási díszeket tekinthetjük az egyetlen olyan, gabonaszárból készült tárgy-együttesnek, melynek alapvetően nem használati, hanem kultikus funkciója volt. A Néprajzi Múzeumban és az ország számos tájházában, falumúzeumában találunk színes szalagokkal, rongydarabkákkal, papírvirágokkal földíszített aratási fonatokat. Kartal környékén a színek hagyományosan az aratásban résztvevő négy munkást jelképezték: a piros az aratót, a rózsaszín a marokszedő lányt, a kék a kévekötő bácsit, a fehér a vízhordó fiút. Ugyanakkor szinte biztosak lehetünk abban is, hogy alkotójukban sokszor munkált a díszítés, a szebbé tenni akarás vágya és igénye is.
Aratás után a kész aratókoszorúval az aratók ünneplő ruhában vonultak be a gazda portájára, ahol a koszorút és annak vivőjét a gazda vagy a gazdasszony vízzel megöntözte. Ennek bőségvarázsló, áldáshintő célja is volt. A gazda megköszönte a koszorút, áldomást ittak, néha az egész aratóbandát megvendégelték. Az aratókoszorút általában a tisztaszobában a mestergerendára akasztották az asztal fölé, s vetéskor kimorzsolták belőle a szemeket, összekeverték a vetőmaggal, hogy ezzel is biztosítsák a jövő évi bő termést.