Halottak napja Mexikóban
November első két napján Mexikó ünnepel, s ez az ünnep nem a félelemről, hanem az elhunytakra való emlékezésről és az újjászületésbe vetett hitről szól A családok és a közintézmények is oltárokat állítanak, sokan a temetőben éjszakáznak, s halottjaik kedvenc ételeit eszik és dalait éneklik.
Ehhez a két naphoz számtalan szokás és hagyomány kapcsolódik. Papírmasé csontvázak kelnek életre színes bokrétákkal a fejükön vagy szivarral a szájukban, a gyerekek koponya alakú cukorkákat esznek, a boltok pedig marcipán koporsókat árulnak.
A mexikói halott-ünnep több ezer éves múltra tekint vissza, már i.e. 1800-ban is tartottak efféle ceremóniákat a mezoamerikai indián kultúrákban. A 18 hónapból álló azték naptárban a 9. és 10. hónapokat szentelték a holtaknak és a velük való mulatságnak. A hagyomány szorosan kötődött a mezőgazdasági ciklusokhoz. Mindegyik szakaszhoz más-más rituálé tartozott, de mindegyik a bőséges termés reményében. A magokat a Candelaria ünnep során megáldották, aztán aratáskor megköszönték az isteneknek és az elhunytaknak a jó termést: nagy vigadalmat rendeztek, majd megosztották a terményt a szeretteikkel- úgy az élőkkel, mint a holtakkal. Az elhunytaknak tartott ünnepségeket Mictecacíhuatl, a halál asszonya uralta.
Később, az 1521-ben érkező spanyolok, és a katolicizmus befolyásolta a hagyományos rituálékat és az őslakosok világfelfogását is. A halálon túli életben való hit fennmaradt, azonban az a hely, ahova az emberek a halál után kerültek a föld és a mennyország lett, és ez a változás az elmúlás fogalmát is módosította. A két szokás keveredésének eredménye, hogy a mexikóiak a katolikus naptár szerint november elsején és másodikán ünneplik a halottak napját. Az emléknapokon a keresztény és a prekolumbián kultúra elemei egyaránt megtalálhatóak.
Az ünnepi alkalomhoz a XIX. században egy irodalmi műfaj is létrejött: a burleszk sírfelirat, a calaveras, ami lehetőséget adott olyan gondolatokat, érzések megfogalmazására, amiket más kontextusban nehéz lenne kifejezni. Az újságban publikált verseket, Catrináról, (a csontvázhölgyről, aki a halál szimbóluma) készített grafikák díszítették. A csontvázhölgyet rengeteg formában lehet látni, sokszor mosolygós, a halandókkal kacérkodó, vidám dáma, aki kettős identitásával az élet örömére emlékeztet. Arra biztatja az embereket, hogy a zenén, a táncon keresztül találják meg az élet értelmét, hisz az élet most van és örökké tart, ahogy a zene és a boldogság is
A mexikóiak számára a halottak napja az év egyik legnagyobb ünnepe: már hetekkel korábban lázas készülődésbe kezdenek, és a vigasságok akár egy hétig is eltarthatnak, nem kímélve a rengeteg időt, energiát és pénzt. A hagyomány szerint, ha a halottak hazatérnek, és úgy találják, hogy családjuk nem megfelelő oltárral és körítéssel állt elő, néha bosszút állnak. Ez számos módon megnyilvánulhat, beleértve a betegséget és a halált is. Így aztán az ünnepi készülődés jegyében az otthonok többségében már október 31-én elkészítik a gyerekeknek szánt ajándékokat, hiszen az ő lelkük november 1-jén érkezik, hogy táplálkozzon a szüleik által készített ételek aromáiból és illatából. Egy vagy két nappal az ünnep előtt a család elmegy kitakarítani a sírboltot és virágokkal, keresztekkel, valamint gyertyákkal díszíti fel. November 2-án a felnőttek lelke látogat haza.
A lelkek fogadásakor gyantát égetnek, és néhány szót szólnak hozzájuk, így üdvözlik őket. Az ajándékokat és az adományt a házi oltárokra teszik vagy asztalra, melyhez egy virágszirmokból álló ösvényen vezet az út a bejárati ajtótól. Az ünnep a család újbóli egybegyűlését jelenti, erősíti a rokoni kötelékeket.
Sötétedés után a családtagok, rokonok, barátok fölkeresik a temetőben hozzátartozóik sírját, földíszítik az elhunyt fotóival, szentek képeivel, virágokkal, sok-sok mécsest gyújtanak, jelmezbe öltöznek, táncolnak és zenélnek. Az este jó hangulatban, hívogatóan és meglehetősen zajosan telik, hogy a lélek tudja merre is van az ő családja, merre kell hazatalálnia. Az oltárokra az elhunyt kedvenc tárgyait és adományokat helyeznek, megosztják velük a kenyeret, a gyümölcsöket, a vizet, vagy a bort. Színpompás, harsány vidámsággal búcsúztatják az ismét távozó lelkeket. Az ünnep tulajdonképpen egy jó hangulatú megemlékezés az elhunytak életéről, hisz a halált az élet egy természetes részének tekintik, mint egy lehetőséget egy új szakaszra.
A virágok, a viasz, és a gyertya az európai, míg a füstölők, a gyanta, az étel és a cempasúchil (krizantén) virág az indián kultúra elemei. Az oltár készítésére nagy figyelmet fordítanak, ügyelve a harmóniára. Alulra füstölőket és ételt helyeznek, a középső rész a legfontosabb, ide gyümölcsök, krizantén, kenyér és alkoholos italok kerülnek, legfelülre fényképeket tesznek. A lelkeknek készített ételeknek és adománynak szimbolikus jelentése van, általában a négy elemre: a földre, szélre, vízre és tűzre épülnek. Az ételek között kiemelt szerepet kap a kenyér. A Pan de Muertot (Halottak kenyere) már egy hónappal az alkalom előtt lehet a boltokban kapni. A kenyér alakja a koponyát, a rajta lévő magok pedig a halottért hullajtott könnyeket szimbolizálják, az íze a narancsvirág miatt az “édes emlékeket” idézi.
Az ünnep másik elmaradhatatlan kelléke a sárga cempasúchitl (krizantém) virág. Nemcsak a házi oltáron, hanem Mexikó köztereire, utcáira is elültetik a növényt, amely dekoratív szerepe mellett gyógyhatásáról is ismert.
Az időszak nyüzsgő vásárainak legfőbb portékája a calavera, a cukorból, csokoládéból vagy papírból készített díszes koponya, és a gyerekeknek font szalma csontvázak.
Bármilyen ellentmondónak is tűnik, Mexikóban a halál alkalom az élet ünneplésére, s ezt örömmel meg is teszik minden év november elején.