A Szalma-Kincs-Tár legféltettebb kincsei azok az aratókoszorúk, melyeket a legtöbb néprajzi múzeum sem szívesen tárol a sok kalász miatt. A kalász a gabonamoly lakhelye, s nagyon nehezen lehet elpusztítani. Ezen kívül az ad különleges értéket a többnyire nagy méretű munkáknak, hogy legtöbbjük készítője olyan idős ember volt, aki fiatal korában maga is valóban aratott, emlékezett, vagy maga is készített, aratókoszorút, tehát ezek a munkák hiteles képet nyújtanak az 1950-es években jobbára eltűnt aratási koszorúkról.
2018-ban a Szalma-Kincs-Tár három munkatársa elkészítette a Kárpát-medence valamennyi határon túli, magyarlakta területéről, valamint a 19 magyar megye kalászából font koszorút, a Magyarok aratókoszorúját, melyet abban az évben a Szent István Bazilikában állítottak ki.
A két részből álló koszorú külső része az anyaországot jelképezi, amely átöleli a határon túl élő magyarságot. Ez a dupla koszorú az összefogást, az összetartozást jelképezi, ahogy a felhasznált kb. 15 millió búzaszem is a 15 millió magyar összetartozásának a szimbóluma.
Snell György püspök nagyon szép jelképnek nevezte a koszorút, hozzátéve, hogy a katolikusok számára a búza azért is fontos jelkép, mert Krisztus az utolsó vacsorán a sok kis búzaszemből összeálló kenyér színe alatt „maradt itt” az eukarisztiában. „A sok kis búzaszem itt a magyarok összefogását és egységét jelenti, az eukarisztiában pedig minden jóakaratú emberét” – fűzte hozzá.
Koronás aratóházak: Mészárosné Varju Angyalka (Kartal) munkái.
Aratókoszorúk: Csáki Ildikó (Ágasegyháza), Szabó Sándorné (Debrecen), Erős Istvánné (Esztergom), Balogh Károlyné (Kisújszállás)
Esőcsigák: Somogyi György (Dombóvár)
Magyarok aratókoszorúja: Erős Istvánné (Esztergom), Huszárovics Antalné (Jászszsentandrás), Tüskés Tünde (Budapest)