A kolostormunka, más néven apácamunka, olyan kegytárgy, melyet első sorban szerzetesnők készítettek, polion díszítéssel (sodort fémszálakból, selyemből, bársonyból, gyöngyökből, ékkövekből, üvegpasztából készített virág vagy levéldísz). A díszek általában egy csont vagy ruha ereklyét, ereklye utánzatot (viasz másolat) vagy szentképet vettek körbe. Az ornamentikát pergamen szalagok is kiegészítették. Kutatók szerint a Trienti zsinat után a képrombolás ellenhatásaként felvirágzott barokk ereklye és szentkép kultusz gyümölcse. Első sorban a személyes áhitat tárgya, de templomi használatra is készült. Apácamunkával díszítettek még házioltárokat, utioltárokat, nyakékeket, öltöztető szobrocskákat is. Kolostormunkák készítésével kitűntek a klarisszák, orsolyiták és az angolkisasszonyok. A klarisszák gyakran aranyszálakat használtak.
A modern apácamunkákhoz az ihletet a Szilárdfy Zoltán gyűjteményéből 1987-ben rendezett egri kiállítás adta, s mivel a szalmát gyakran nevezik a szegény ember aranyának, a képeken a fémsodratot szalmahasítékból sodort szálak helyettesítik. Aprólékos munka, készítőjétől nagy türelmet és odaadást kíván. A kiállított modern kolostormunkák egy-egy szentképet, fém keresztet vesznek körbe.