Szalma a háztartásban

Szalma a háztartásban 1.

A szalma értékét leginkább abból láthatjuk, hogy mi mindenre használták azt elődeink. A leleményességük bizonyítékai tárulnak elénk, ha megnézzük a paraszti háztartás mindennapi munkájában alkalmazott szalmatárgyakat. A szegénység kényszere olyan ötleteket hívott életre, melyeket a modern technika sem tud jobban megoldani. Kihasználták az anyag puhaságát, csavarhatóságát, kötőerejét, tartósságát stb. Díszítő funkciója kevés, de haszna annál nagyobb volt.

A szalma a paraszti háztartásban mindig kéznél volt. Nem kellett külön erőfeszítést tenni a gyűjtéséért, feldolgozása nem igényelt különösebb szakértelmet ill. szerszámokat. Nagy részüket a téli mezőgazdasági munkák szüneteiben házi munkaként maguk a gazdák elkészíthették, akik a háztartás szükségletét tartották első sorban a szemük előtt.

A szalma a gabona „mellékterméke”. S mivel a paraszti életforma és gondolkodás egyik jellemzője, hogy igyekszik mindent fölhasználni, kevés dolgot ítélt fölöslegesnek. A parasztportákon szinte alig született szemét, még az is legtöbbször fűtőanyagnak számított. A megtalált funkciókat az élet kínálta az embereknek. Leleményességgel, kézügyességgel, a szükség adta kényszerből mindennek megtalálták a felhasználási módját.

A szalma aratás után, csépléskor „született”, de csavart szalmakötelet használtak már a kévék átkötéséhez is. Hasonló szalmakötéllel szorították le a tető zsuppjait, a nádkunyhókat ezzel erősítették meg szél ellen, s az istállóban a lovakat elválasztó strajfokat is szalmából csavarták. Erdélyben sok helyütt az út menti kereszteket is ilyen szalmakötéllel díszítették.

 

A szalmát megmunkálás nélkül a következőkre használták:

– állat alá alomnak,

– vert/vályog fal (sárgaföld+víz+szalmatörek – a búzaszemet takaró kis burok) Nagyon jó   hőszigetelő. A vert falu házak külső tapasztásához törek helyett kevés tehén trágyát tettek.

– föld közelben érő gyümölcs pl. eper alá tették, hogy ne verődjön föl a sár, ha esett az eső.

– derékalj, párna, egyéb tárgyak kitöméséhez (pl. madárijesztő, kiszebábu),

– szállításkor üveg, cserépedény, vásári portéka vagy sajt közé, hogy a rázkódáskor ne törjenek össze.

– begyújtáshoz, s ha még nem volt igazán hideg, de néha fűtésre is.

– szívószál (gyereknek és betegnek),

– jégverembe szigetelésre (a télen vágott jeget szalmával bélelt veremben tárolták, mert jól szigetelt),

– zöldségverem bélése (fagy ellen),

– disznóvágáskor égő szalmával pörzsölték le a leszúrt állat szőrét,

– szalmabála (céltábla),

– állatok patáira kötötték télen csúszásgátlónak,

– koszorú-alapot kötöttek belőle temetésre,

– hullámverés ellen bálába kötve,

 

Megmunkálással készült használati szalma tárgyak:

 

– tetőfedés

– melegágy szövet

– redőny

– lábtörlő

– futószőnyeg

– aszaló tálak

– tároló edények (szakajtó, véka, szapu, zsombor, kubuc stb.)

– gyerekültető

– bölcső

– puttony

– edény alátét

– méhkas

– tyúkültető

– papucs, csizma

– kalap

 

Szalma a háztartásban 2.

A szalmacsomók megmunkálás nélküli felhasználásának egyik legegyszerűbb példája a holland klumpabélés, ezzel tették puhábbá, hordhatóvá a kemény facipőt.

Ennél sokkal több figyelmet és előkészítést igényelt a Tápén készült székülőke, mely létrejöttét annak köszönhette, hogy a hagyományosan gyékénnyel vagy sással befont ülőkét készítője nem tartotta elég szépnek, fényesnek, előkelőnek, s ezért a barnás-zöldes fonatot még becsavarta hasított szalmával. Így az sokkal fényesebb, „aranyosabb”, szebb lett, és festett szalmával még mintát is tudtak rá tenni.

 

Szalma a háztartásban 3.

A szalmahurkákból mogyoróvessző hasítékkal készített tárolóedényeken kívül un. spirális fonással üvegeket is befontak, lapos fonatból edényalátéteket is varrtak, sőt olyan díszes kínáló dobozokat is készítettek, melyben varrókészletet, esetleg bonbonokat tartottak. Ezek a munkák jól mutatják, hogy készítőik hogyan alakították át a hagyományos technikákat modern használati tárgyakká.

Tárolóedény: Gregor Balázs (Nagykörü)

Befont üvegek: Antal Borbála (Szolnok)

Szarvasos edényalátét: Szász Berei Vilma (Bözöd)

Dobozok: Csáki Ildikó (Ágasegyháza)